2.Kor. 9,8
"Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza
rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és
bőségben éljetek minden jó cselekedetre."
Négy egyszerű, de fontos örömhírt értettem meg ebből az igéből.
Négy egyszerű, de fontos örömhírt értettem meg ebből az igéből.
1. Az első, amivel kezdődik: Istennek van hatalma arra... Ez lehet,
hogy közhelyként hangzik. Biztosra veszem, hogy senki nincs itt
közöttünk, aki azt állítaná, hogy Istennek nincs hatalma. Ezt elvileg
tudjuk, megtanultuk a Szentírásból, tapasztaltuk talán sokféleképpen
személyes életünkben is. Hisszük is, hogy neki van hatalma, netalán még
azt is hisszük, amit Jézus mondott: "neki minden lehetséges, az is, ami
az embereknél lehetetlen."
Nemcsak sok minden, hanem minden, de a gyakorlatban ez sokszor
megmarad az elmélet síkján, s egy-egy kritikus helyzetben, hirtelen
nehéz körülmények közé kerülve, átélve a magunk tanácstalanságát,
erőtlenségét, tehetetlenségét, mégsem merjük komolyan venni, hogy neki
van hatalma. Mire? Mindenre.
Isten mindenható. Igen, ezt tudjuk, hisszük, talán felmondtuk a
konfirmációnkon, vagy esetleg megköszöntük Istennek ezt imádságban is,
de adott esetben, most, amikor megszorítottak bennünket, mégsem merjük
komolyan venni. Mégis elkezd kapkodni az ember ilyenkor: nincs-e ott
valaki ismerős, nem lehetne-e valami összeköttetést keríteni.
Megpróbálunk pénzzel, ügyeskedéssel, erőszakossággal, fondorlattal célt
érni, és nem érjük be azzal, hogy nekünk olyan hatalmas Istenünk van,
akinek van hatalma. Mire? Arra, hogy most, ebben a helyzetben is
megmutassa az Ő hatalmát. Megvalósítsa az Ő jó akaratát. Megtámogasson
engem - ahogy énekeltük a 269. dicséretben.
Van hatalma rá, nem kell aggodalmaskodnom, nem kell álmatlan
éjszakákon forgolódni és szövögetni a haditerveket, hogy ha az nem megy,
akkor mit, kinek és mennyiért... Elég legyen, hogy elmondtam neki, Ő
tudja, neki van hatalma itt is megoldást adni. Isten nem szorul rá arra,
hogy "besegítsünk" neki abban, hogy az Ő céljait elérje. Nem kell
buzgólkodni úgy, mint Ábrahám, hogy ha késik Isten ígéretének a valóra
válása, akkor próbálkozzunk Hágárral úgy, mint ahogy a pogányok szokták.
Íme, Sára is benne van, még inkább ő bátorít, ahelyett, hogy azt mondta
volna: ezt az utat nem! Miért nem? Mert ezt a pogányok teszik. Van
nekünk hatalmas Istenünk és Ő megígérte, hogy születik gyermekünk. No,
de mióta nem született, milyen öregek vagyunk. Ha eddig nem született,
valószínű ezután sem fog... Nem valószínű, hanem egészen bizonyos, hogy
úgy lesz, ahogy Isten megmondta. ...
2. És hogy folytatódik? "Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok..."
Nem azt mondja, hogy Istennél számíthattok arra, hogy olykor-olykor
majd kegyelmesen bánik veletek, mert ugye mindig nem érdemlitek meg. Nem
azt mondja, hogy Isten csepegtetni fog kegyelmet majd nektek, és az is
milyen sokat fog jelenteni, hanem azt mondja: minden kegyelmét
kiárasztja reátok. Hogy elborít titeket az Isten kegyelme, hogy
megfürödhettek a kegyelemben, hogy semmi olyan rejtett bűn nincs, amire
nincs készen nála a kegyelem.
Bocsánat az egyszerű hasonlatért, de ez jutott eszembe most, mivel
különböző gyermek- és ifjúsági hetek után vagyok, meg felnőtt hét előtt,
ami hétfőn kezdődik. Amikor a kisgyerekeket zuhanyoztatjuk esténként,
akkor néha be kell segíteni: azért a talpadat is szappanozd be, meg
tartsd fel a kezedet, hogy ide is jöjjön egy kis víz. Amikor a zuhany
alatt van, akkor tényleg nem marad egy négyzetcentiméter sem szárazon.
Kiárad rá a víz, átmenetileg beborítja a víz, és így lesz tiszta. Isten
itt ezt a képet használja: kiárasztja, reánk árasztja minden kegyelmét.
A nagy kérdés azonban az, hogy mi vágyakozunk-e erre? Valóban így
teszünk-e, hogy Uram, itt is, ott is - semmi ne maradjon szárazon. Nem
rejtegetünk-e sokszor kedvenc bűnöket? Tudjuk e, Dávid komolyan vett,
hogy sok olyan is lehet az életünkben, amit még nem látunk, de
megfertőzi lelki életünket. Dávid bölcsen úgy fejezi be az imádságot:
"titkos bűnöktől is tisztíts meg engem." Amiről én sem tudok, Istenem.
Semmit nem akarok előled eldugni, elrejteni. Nem jövök magyarázatokkal,
mentegetésekkel. A te kegyelmedre nagy szükségem van, és te minden
kegyelmedet kiárasztod rám. Legyen áldott a te neved! Minden, ami
kegyelemre szorul, kerüljön eléd, és azoktól szabadulni akarok. Ott
van-e bennünk ez a radikális törekvés a bűntől való szabadulásra?
Hiszen a Bibliában ilyeneket olvasunk: "Jézus Krisztusnak, az Isten
Fiának a vére megtisztít minket minden bűntől." Nincs ott zárójelben:
kivéve ezt vagy azt. (1Jn 1,7) A 8. és 9. vers azt mondja: ha megvalljuk
bűneinket, Ő megbocsátja és megtisztít minket minden hamisságtól.
Isten reánk árasztja gazdagon az Ő kegyelmét, és a benne hívő élhet
kegyelemből. Jöhet újra és újra bűnbánattal, de reménységgel: Uram, most
megint szükségem van a kegyelmedre, és áldalak azért, hogy te kegyelmes
Isten vagy. Áldalak azért, hogy a te kegyelmed kiáradása sokszor azzal
kezdődik, hogy leleplezed a bűneimet....
3. A harmadik megállapítás, ahol a leginkább halmozza ezt a "mindent"
Isten a mi biztatásunkra: "... hatalma van arra, hogy minden kegyelmét
kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel
rendelkezzetek..."
Megint nem azt mondja: számíthattok arra, hogy néha valamicskét ad
nektek Isten, hanem: mindenütt, mindenkor minden szükségessel
rendelkezzünk. Ez a túláradó bőség jellemzi Istent, és ezzel akarja
megajándékozni a benne hívőket.
Az, amiről a Római levélben ír az apostol, hogy Isten az Ő egyszülött
Fiának nem kedvezett, hanem vele együtt mindent nekünk akar
ajándékozni. Mindent, de csak vele együtt. Jézussal együtt viszont
mindent megkap a hívő, amire szüksége van ebben az életben és az
örökkévalóságban is.
Mi pedig oly sokszor panaszkodunk, zúgolódunk, elégedetlenkedünk.
Pontos leltárt készítünk a hiányainkról, hogy véleményünk szerint mire
lenne még szükségünk. Közben vagy nem vesszük észre, hogy mennyi jót
adott már Isten eddig, vagy nem tartjuk a kezünket: ide kérem szépen,
Uram, hanem kacatokat szorongatunk és nincs mivel elfogadnunk az Ő
ajándékait. Vagy mást akarunk tőle, mint amiről Ő tudja, hogy mire van
szükségünk valójában. Azt, ami meggazdagítana, nem fogadjuk el, hanem
ott toporzékolunk, mint némely makacs kisgyerek, hogy nekem ez meg az
kellene, és milyen Isten vagy te, hogy nem adod azt? Vagy pedig el
vagyunk foglalva azzal, hogy mi akarunk megszerezni mindent, amire
szükségünk van, miközben Ő kínálja ajándékként. ...
4. És az az örömhír, ami ott van az egésznek a végén: "... és bőségben éljetek minden jó cselekedetre."
Tehát nemcsak azt akarja, hogy én ne lássak szükséget, hanem akkor se
kelljen zavarba jönnöm, ha valamit várnak tőlem mások, hanem bőségben
legyek adni másoknak is. Túltölt minket Isten, hogy túlcsorduljon
mindaz, amit adott, és jusson belőle másoknak is. Erre a hívőnek eleve
be kell rendezkednie.
Az Efézusi levél 4,28-ban, amikor Pál felsorolja, hogy milyen bűnöket
lehet abbahagyniuk azoknak, akik az új embert felöltözik, ott mondja:
aki eddig lopott, az többé ne lopjon, hanem dolgozzék a két kezével. És
nem úgy folytatja, hogy megszedhesse magát, hanem ezt írja: hogy legyen
mit adnia a szűkölködőnek. Nem meglepő? Mi egészen másra vagyunk
beállítva. Jó, ne lopjon, ennek a Bibliában benne kell lennie. Aki
lopott, hagyja abba. Dolgozzék becsületesen, aki nem akar dolgozni, ne
is egyék - ez is benne van. De ez meghökkenti az embert: az a cél, hogy
legyen mit adnom a szűkölködőnek? Igény ez a cél.
Isten gondoskodik arról, hogy nekünk is meglegyen, ami szükséges, de
közben el ne feledkezzünk azokról, akiknek továbbadhatunk valamit.
Mégpedig abból, amit tőle kaptunk. Mert ami magunktól is telne, az nem
kell. A rossz kedvünket, az idegeskedésünket, az aggodalmaskodásunkat
nem kérik. Ebből van bőven másoknak is. De amit Ő adott a benne hívőknek
úgy, hogy tartom a kezemet, és ezt a bőséget várom és elfogadom, arra
viszont áhítozik a körülöttünk élő világ. A tőle kapott szeretetet, a
tőle kapott örömöt, azt a békességet, amit csak Ő tud adni a benne
hívőknek. Erre áhítoznak, és ezt adhatjuk mi tovább. ....