Ő felemelt

Dénes Ferenc

Ő felemelt

Terhelve voltam gonddal, búval,

a szívem holtra fáradt…

Felém a gyötrő viharoknak

hullámverése áradt.

Porba hullt szívem szent reménye,

már nem volt menekvésem,

emlékem véres oszlopára

elmúlásomat véstem.

Párnám – álmatlan éjszakákon –

olyan volt, mint a tüske…

Összetört dédelgetett „én”-em,

az önző, csalfa, büszke.

De jött a dicső mentőbárka

hajnalok sima tükrén.

Tavasz jött, remény, áldás, élet,

s rózsa nyílt minden tüskén. 

Illatár járta át a tájat,

könnyharmat ült pillámon – 

fölemelt a halálörvényből

irgalmas, nagy Megváltóm!

Forrás:
Vetés és Aratás - 2012/1.