Joó Sándor: Szeretsz-e engem?
"... Hát előtted bizonyossá vált-e már, hogy Jézus keres! De milyen régóta keres! Milyen sok drága alkalmat készített már, amiben elébed jött, hogy megkönnyítse számodra bűneid fölszámolását, az egész régi életed lezárását és egy új, tiszta, szent élet újrakezdését! - Amikor ezt megértette az egyik asszonytestvérünk most az evangélizáción, szinte nem akarta elhinni, hogy ez igaz! Hogyan jöhetne őelébe is az Úr az Ő keresőszeretetével, megbocsátó kegyelmével, mikor ő erre semmi okot nem szolgáltatott?! Így mondta ez a testvérünk: Én soha nem foglalkoztam Vele - tudniillik az Úrral - behatóbban, komolyabban és most látom, hogy Ő ! Hogy lehet ez?! Elfogadhatom én ezt? mennyit foglalkozik veled. Hát Péter mivel tette érdemessé magát arra, hogy így szóljon hozzá Jézus? Hát jóvátehette már valamivel a hibáját, derekasan fáradozott, tusakodott az Úr ügyéért? Ugye nem tett semmit Péter sem! Jézus tett valamit, óh de nagyon-nagyon sokat! Kifizette helyetted az adósságot, elszenvedte helyetted a büntetést, meghalt érted a kereszten, megszerezte számodra a bocsánatot, elkészítette a helyedet a mennyben, elfedezte bűneidet a vérével, és mikor mindent elvégezett, ami a megváltásodhoz, az üdvösségedhez szükséges volt: megkeres, alkalmat készít a veled való négyszemközti találkozásra, belenéz a szemedbe és megkérdi: Szeretsz-e engem?
Tehát olyan kérdést tesz föl, amiből kiderül, hogy Ő már mindent megbocsátott! Tudniillik ez a kérdés, hogy szeretsz-e engem, arra döbbent rá, hogy hát szabad nekem mindazok után, amik történtek, szeretnem Jézust? Lehetséges nekem még egyáltalán a legdrágább kapcsolatba, a szeretet viszonyulásába kerülnöm az Úrral? Hát kész engem elfogadni, és velem mindent újra kezdeni? Hát hajlandó mindent elfeledni, és úgy tekinteni rám, mintha semmi se történt volna? - Szeretsz-e engem, mintha azt kérdezné: érzed-e te Péter, mennyire szeretlek én téged? Érzed-e, hogy most fogsz majd engem igazán szeretni, most, amikor átjárja lelkedet az én bűnbocsátó szeretetem melege, most amikor megtapasztalod, amikor magadon tapasztalod meg, mit jelent a kegyelem! Most szeretsz te engem igazán, halálosan, elszakíthatatlanul, megbánhatatlanul, örökké tartó szeretettel!
Igen, mert az igazi szeretet Krisztus megbocsátó szeretetének a visszfénye! Vagyis: akkor kezdem igazán szeretni Jézust, amikor belekerültem az Ő megváltó szeretetének a sugarába, fényébe és melegébe! És amikor most megkérdi tőled az Úr: Szeretsz-e engem? - ezzel mintegy tudatosítani akarja benned, hogy elfogadtad-e már az Ő nagy, halálos szeretetét? Támasztott-e már benned csak egy kicsi viszont-szeretetet is az Ő éretted hozott áldozata? Belesugárzott-e már a szívedbe az Ő megváltó szeretetének a fénye? Lehet, hogy csodáltad Őt eddig, vagy tisztelted, sokra tartottad, nagyra becsülted, bizonyos félelemmel tekintettél és gondoltál Rá, - de szeretni csak úgy lehet Jézust, ha előbb elfogadtad az Ő megváltó szeretetét! ..."
"... Hát előtted bizonyossá vált-e már, hogy Jézus keres! De milyen régóta keres! Milyen sok drága alkalmat készített már, amiben elébed jött, hogy megkönnyítse számodra bűneid fölszámolását, az egész régi életed lezárását és egy új, tiszta, szent élet újrakezdését! - Amikor ezt megértette az egyik asszonytestvérünk most az evangélizáción, szinte nem akarta elhinni, hogy ez igaz! Hogyan jöhetne őelébe is az Úr az Ő keresőszeretetével, megbocsátó kegyelmével, mikor ő erre semmi okot nem szolgáltatott?! Így mondta ez a testvérünk: Én soha nem foglalkoztam Vele - tudniillik az Úrral - behatóbban, komolyabban és most látom, hogy Ő ! Hogy lehet ez?! Elfogadhatom én ezt? mennyit foglalkozik veled. Hát Péter mivel tette érdemessé magát arra, hogy így szóljon hozzá Jézus? Hát jóvátehette már valamivel a hibáját, derekasan fáradozott, tusakodott az Úr ügyéért? Ugye nem tett semmit Péter sem! Jézus tett valamit, óh de nagyon-nagyon sokat! Kifizette helyetted az adósságot, elszenvedte helyetted a büntetést, meghalt érted a kereszten, megszerezte számodra a bocsánatot, elkészítette a helyedet a mennyben, elfedezte bűneidet a vérével, és mikor mindent elvégezett, ami a megváltásodhoz, az üdvösségedhez szükséges volt: megkeres, alkalmat készít a veled való négyszemközti találkozásra, belenéz a szemedbe és megkérdi: Szeretsz-e engem?
Tehát olyan kérdést tesz föl, amiből kiderül, hogy Ő már mindent megbocsátott! Tudniillik ez a kérdés, hogy szeretsz-e engem, arra döbbent rá, hogy hát szabad nekem mindazok után, amik történtek, szeretnem Jézust? Lehetséges nekem még egyáltalán a legdrágább kapcsolatba, a szeretet viszonyulásába kerülnöm az Úrral? Hát kész engem elfogadni, és velem mindent újra kezdeni? Hát hajlandó mindent elfeledni, és úgy tekinteni rám, mintha semmi se történt volna? - Szeretsz-e engem, mintha azt kérdezné: érzed-e te Péter, mennyire szeretlek én téged? Érzed-e, hogy most fogsz majd engem igazán szeretni, most, amikor átjárja lelkedet az én bűnbocsátó szeretetem melege, most amikor megtapasztalod, amikor magadon tapasztalod meg, mit jelent a kegyelem! Most szeretsz te engem igazán, halálosan, elszakíthatatlanul, megbánhatatlanul, örökké tartó szeretettel!
Igen, mert az igazi szeretet Krisztus megbocsátó szeretetének a visszfénye! Vagyis: akkor kezdem igazán szeretni Jézust, amikor belekerültem az Ő megváltó szeretetének a sugarába, fényébe és melegébe! És amikor most megkérdi tőled az Úr: Szeretsz-e engem? - ezzel mintegy tudatosítani akarja benned, hogy elfogadtad-e már az Ő nagy, halálos szeretetét? Támasztott-e már benned csak egy kicsi viszont-szeretetet is az Ő éretted hozott áldozata? Belesugárzott-e már a szívedbe az Ő megváltó szeretetének a fénye? Lehet, hogy csodáltad Őt eddig, vagy tisztelted, sokra tartottad, nagyra becsülted, bizonyos félelemmel tekintettél és gondoltál Rá, - de szeretni csak úgy lehet Jézust, ha előbb elfogadtad az Ő megváltó szeretetét! ..."