Pecznyík Pál
Örökké a mában!
Száll az idő viharszárnyon,
szállnák vele, de nincs szárnyom.
Így az idő, repül velem,
hátán pihen az életem.
Úton vagyok régóta már,
tudom a célt, üdv-hona vár!
Néha ugyan megállanék,
olyan csodás a Föld s az Ég.
Ám az idő, rám se figyel,
miként villám, suhan velem.
Megállnom, percig sem lehet,
mint szél a port, visz engemet.
Míg egy napon, időm lejár,
halál, bomló testemre vár.
De a lelkem tovább vonul,
időtlenség honába hull.
Az idő is, célba érve,
leereszti szárnyát végre.
Az új földön, idő nem lesz,
idő-naptárt, senki nem vesz.
Atyánk lesz ott köztünk, vélünk,
s örökké a mában élünk!
Száll az idő viharszárnyon,
szállnák vele, de nincs szárnyom.
Így az idő, repül velem,
hátán pihen az életem.
Úton vagyok régóta már,
tudom a célt, üdv-hona vár!
Néha ugyan megállanék,
olyan csodás a Föld s az Ég.
Ám az idő, rám se figyel,
miként villám, suhan velem.
Megállnom, percig sem lehet,
mint szél a port, visz engemet.
Míg egy napon, időm lejár,
halál, bomló testemre vár.
De a lelkem tovább vonul,
időtlenség honába hull.
Az idő is, célba érve,
leereszti szárnyát végre.
Az új földön, idő nem lesz,
idő-naptárt, senki nem vesz.
Atyánk lesz ott köztünk, vélünk,
s örökké a mában élünk!