Pecznyík Pál
Isten hatalmának dicsérete!
Kívüle nincs isten, mely Vele egyenlő.
Hatalmas, betölti, a nagy Mindenséget,
Ég és Föld, néki zeng, örök dicsőséget!
Láthatatlan lába, hegyormokon lépdel,
szentsége világít, szemvakító fénnyel!
Megrendül a Föld is, midőn haragra gyúl,
sikoltó sokaság, holtan a porba hull.
Orrában a szellő, viharrá változik,
cédrusokat tördel, bár csak játszadozik.
Szájából parazsat, égő tüzet lehel,
S egykor: tűzesővel, földünket törli el!
Sötététséget Isten, rejtekhellyé tette,
sűrű nagy fellegek, lebegnek felette.
Nyilait kilőtte, a végtelen térben,
villámokat szórt szét, a felhős nagy égen.
Láthatókká váltak, a vizek medrei,
szeme elől semmit, nem lehet rejteni.
Dicsérjük hát Istent, erejét, hatalmát,
akadályt nem ismer, zárt kapun hatol át!
Élhessen szívünkben, Szentlelkét küldte le,
iránta: szívünk - szánk, hálával van tele.
Mindenhatóságát, sosem fitogtatta,
mienk volt a kereszt, Ő roskadt alatta!
Fiában a földön, ím, Ő volt látható,
gazdag volt, szegény lett, miértünk fáradó!
Szegek nem tarthatták, ölelő két kezét,
méltó rá: imádjuk már itt is, szent Nevét!
Celldömölk
2013. VIII. 26.
2013. VIII. 26.