Minden lehetséges annak, aki hisz!
Varga Róbert: HATÁRTALAN HIT
Márk 9,14-29
"Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük. Amint meglátták Jézust, az egész sokaság nyomban megdöbbent, és eléje futva köszöntötte őt. Ő pedig megkérdezte tőlük: "Miről vitatkoztok velük?" A sokaságból így felelt neki valaki: "Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; és amikor ez megragadja, úgy leteperi őt, hogy tajtékzik, fogát csikorgatja és megmerevedik. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták." Jézus így válaszolt nekik: "Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!" Odavitték hozzá, és amikor meglátta őt a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett és tajtékzott. Jézus megkérdezte a fiú apjától: "Mennyi ideje, hogy ő így van?" Mire ő ezt válaszolta: "Gyermekkora óta. Sokszor vetette tűzbe is, meg vízbe is, hogy elpusztítsa, de ha valamit lehet tenned, szánj meg minket, és segíts rajtunk!" Jézus ezt mondta neki: "Ha lehet valamit tennem? ? Minden lehetséges annak, aki hisz." Erre azonnal felkiáltott a gyermek apja, és így szólt: "Hiszek, segíts a hitetlenségemen!" Amikor meglátta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: "Te néma és süket lélek, megparancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!" Erre az felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: vége van. Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt. Amikor azután Jézus bement egy házba, tanítványai megkérdezték tőle maguk között: "Mi miért nem tudtuk kiűzni?" Ő pedig ezt mondta nekik: "Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal."

".... Jézusban tehát soha nem csalódunk, mindenki másban igen. Ezért
történhetett meg, mivel Jézusban sosem csalódhatunk, hogy Jézus lejön a
hegyről, a megdicsőülés hegyéről Péterrel, Jánossal és Jakabbal, ahol
imádkoztak, s egyetlen szavával egészséget teremt ennek a beteg fiúnak
az életében a betegség helyett. Egyetlen szavával. Menj ki belőle, és a
néma lélek kiment belőle.
Mert Jézus szava, igéje ma is teremt.
Meggyógyít sérült lelkeket, sérült életeket. Sokszor látom. Tönkrement
házasságokat megépít, újra egybekelnek. Nem egyszer újra összeházasodnak
Isten színe előtt a válás után. Jó pár ifjú és kevésbé ifjú férfi és nő
állt itt. Újra szövetséget kötöttek most már hitben, Krisztus előtt
vagy a hitükben megerősödve, bocsánatot kérve Istentől, egymástól. Mi
ez, ha nem csoda? Újra életet lehelt Isten az Ő szava által egy halott
életbe, s halott házasságba. ...."
"... Itt is emberfeletti,
természetfeletti, minden ésszerűséget túlhaladó csodát tett Isten.
Ennyi. Annyi történt, hogy az isteni erő beáradt Jézus által ebbe a
világba. Ma is így történik egyébként az imádság hatásaként,
eredményeként. Bejött a világba, legyőzte a betegséget, a démonokat, a
félelmet, s legyőzte a halált is. Elsősorban Jézus mutatta meg a saját
életében, első zsengeként. Meghalt, eltemették, föltámad. S azt mondja,
hogy tiveletek is ugyanez fog történni. Egyszer majd meghaltok. Egy
ideig az alvás állapota, aztán föltámadtok, amikor újra eljövök ítélni
élőket és holtakat. Higgyétek el, hogy nekem az olyan egyszerű. Erőmnél,
hatalmamnál, Isten-létemnél fogva meg fogom tudni tenni. Vagyis van
erősebb, mint a félelem. Van erősebb, mint a téboly. Van erősebb, mint a
betegség. S van erősebb, mint a halál. Ezt mutatta meg itt Jézus a
tanítványok tehetetlensége ellenére. A farizeusok gúnyos mosolyára meg
megjegyzéseikre pont ezt mutatta meg Jézus. A hitetlenkedő, összetört
szívű apának is, aki pontos fordításban itt ezt mondja: légy segítségül
az én kételkedésemben. Ez a pontos fordítás. Nem volt ő hitetlen, csak
kételkedett abban, hogy Jézus tud segíteni. A csoda mindig túlmutat
önmagán, amit Isten cselekszik, és mindig Istenre, mindig Jézusra
mutatott és mutat. Mert az Ő születése csodálatos volt, élete csodálatos
volt. Minden indulata, szeretete csodálatos indulat és csodálatos
szeretet volt. És ma is így van ez, nincs másképpen.
Arra a
Jézusra mutat minden csoda, aki megszületett, meghalt, föltámadott,
fölment a mennybe, s most is könyörög értünk. De ez a fajta hit
hiányzott ott, akkor a tanítványokból. Ők ezért voltak hitetlenek.
Sokkal hitetlenebbek voltak, mint ez a kétségbeesett édesapa. Ő csak
kételkedett. Pont ezt kérdezi ? ez a szó szerepel itt ?, de hogy fogod
ezt megtenni? Hát látod most is milyen állapotban van, hogy került ide
eléd? Légy segítségül az én hitetlenségemben.
És azt azért
tudnunk kell, hogy Isten csodái sosem önjáró módon mennek végbe. Azért,
mert valaki hívő, nem tud csodákat tenni. Ezek nem önműködően mennek.
Hívő vagyok, csodát teszek. Ez nem így működik. A csodának mindig megvan
az Istentől rendelt ideje, módja, minősége, tartama, hogy mikor megy az
végbe. Nem csak úgy általában, mint ahogy nem gyárthatunk hívő
embereket, akármennyit könyörgünk is emberekért. De azt mondja ott a
kétségbeesett apának, és mondja nekünk is ma este Isten igéje: minden
lehetséges annak, aki hisz. S pont ettől ijedt meg az édesapa. Jaj
nekem. Hát, ha azon múlik a gyermekem gyógyulása, hogy én hogyan hiszek,
akkor soha nem fog meggyógyulni, mert én csak kételkedni tudok.
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez a gyerek meg fog gyógyulni ebből a
betegségből. Ha a hitének mélységén, intenzitásán és minőségén múlik
gyermeke gyógyulása, akkor vége mindennek, akkor semmi nem fog történni.
Akkor én föladom. Ez van abban, amit itt az édesapa mondott. Ezért
kiált Jézushoz: segíts az én kételkedésemen. ...."
Forrás: