"Áldott
az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy
irgalmassága szerint újonnan szült minket élőből való feltámadása által
reménységre Jézus Krisztusnak a halál"
(1.Péter 1,3)
"...Mi ez az élő reménység? Erről szeretnék beszélni. Azért nagyon jó, ha belegondolunk, hogy mi az élő reménység. A meghalt reménységről szinte minden ember tud a maga életében. Mindnyájunknak voltak saját elképzeléseink, álmaink, törekvéseink - akkor nekifeszültünk, dolgoztunk érte, reménykedtünk a megvalósulásában. Azután egyszerre jöttek a csalódások, a kudarcok, a leveretések. Nem úgy történt, ahogy szerettük volna, ahogy megálmodtuk, ahogy elképzeltük. Talán valakinek az életében nem jött el az a valaki, akinek az eljövetelére olyan nagyon vágyott, vagy talán az özvegy édesanya egészen magára maradt özvegységében, gyermekei szétszóródtak. Pedig azt remélte, hogy özvegységében drága kis unokák fognak játszadozni körülötte. De nem így történt, egészen másképp alakult. Vagy elérkezett valaki férfikora delelőjére és visszatekintve, megdöbbenve állapította meg, hogy sok szép tervéből, alkotásvágyából ó, de nagyon keveset valósított meg. Vagy valaki azt érzi, hogy lassan már elszállt az élet felette és még mindig nem hozta el számára azt a várva-várt dolgot. Nincs olyan ember, aki ne reménykedett volna valamiben - hiába. Szinte halmozódnak a letört, a visszahullott reménységek az életünkben. Mennél többet élünk meg, annál több reménységünket temetjük el. ..."
"... Az igazi hit egyúttal mindig reménység és hogyha valaki hisz ebben, nyugodtan tekinthet bármilyen helyzetben reménykedve a holnap és a holnapután elé vigyázó reménységgel. De ez a reménység, amiről itt szó van, nem az a színtelen idealizmus, amely egészen egyszerűen szemet huny a való tények és problémák előtt, nem látja meg azokat. Semmiképpen sem az az olcsó optimizmus, amelyik minden további nélkül könnyelműen átnéz a problémák felett. ez a reménység semmiképpen sem álomvilágba, illúzióba való belemerülés az élet kemény realizmusából. Épp ezek azok a dolgok, ez az illúzió, ez a menekülés, az álomvilág, az optimizmus, az idealizmus, épp ez az, ami miatt a költő ezeket a borongó sorokat írta a reménységről: „Földiekkel játszó égi tünemény, istenségnek látszó csalfa, vak remény... csak maradj magadnak, biztatom valál, hittem szép szavadnak, mégis megcsalál!” Ez az a reménység, ami megcsal.
Az élő˝
„reménység”, amiről Péter beszél, egészen más, egy egészen új dimenzió
kerül bele az ember életébe. Reménykedni, azt jelenti, hogy az Isten lehetőségével számolni. Ez az új
dimenzió, ami belekerül az ember életébe, az Isten lehetőségének a
dimenziója. Ezt jelenti reménykedni. Számolni kell mindenféle
helyzetünkben Isten lehetőségével. Tehát nemcsak azt jelenti, hogy
számolok azzal, hogy majdcsak jobbra fordul a dolog, majdcsak kilábolok
ebből a kutyaszorítóból, amibe belekerültem, majdcsak a kedvem szerint
történnek az események. Hanem azt a reménységet: arra a Valakire
számítani, Aki már egyszer a történelem folyamán húsvét reggelén hitelre
méltónak és képesnek bizonyult a legreménytelenebb problémákkal
szemben. Ez a reménység azt az abszolút bizonyosságot jelenti, hogy az
Isten, Aki Jézust a halálból feltámasztotta, most is itt van, ez az
Isten most is uralkodik, ez az Isten intézkedik most is mindenféle
helyzetben.
Az élő reménység arra számít, hogy Jézusnak a földön való megjelenésével elindult valami hatalmas isteni akció: a megváltás folyamata és ezt az akciót Isten tovább folytatja és diadalra viszi a teljes kibontakozásig, teljes diadalra juttatja. „Aki elkezdte bennünk a jó dolgot, el is végzi a Krisztus Jézus napjáig.” ..."
Az élő reménység arra számít, hogy Jézusnak a földön való megjelenésével elindult valami hatalmas isteni akció: a megváltás folyamata és ezt az akciót Isten tovább folytatja és diadalra viszi a teljes kibontakozásig, teljes diadalra juttatja. „Aki elkezdte bennünk a jó dolgot, el is végzi a Krisztus Jézus napjáig.” ..."