Pecznyík Pál
Isten üzen!
Őszbe fordult már a határ,
útra kelt a vándormadár.
Őszi napfény szőlőt érlel,
már gyengülő melegével.
Szelek hűvösebbé válnak,
jelzik: vége már a nyárnak.
Lombszőnyegen jár a lábam,
természet nagy templomában.
Kevesebb a nyíló virág,
lombtalanná lesz a faág.
Vetkőzik az erdő fája,
földre hull, nyűtt lombruhája.
Évszakok jönnek, tűnnek el.
ám általuk, Isten üzen!
Életünk tavasszal indul,
szép nyár után, őszbe fordul.
Mert itt, minden múló, véges,
eltűnik mi szép, mi ékes.
Isten az Úr, ég s föld felett,
bölcsen, rég úgy rendelkezett,
új Ég, új Föld, álljon elő,
ott ne legyen nap, felkelő.
Övéi mind, halálon át,
érhetik el, a menny honát!
Honunk oly szép és végtelen,
elménk felfogni képtelen.
Amit Atyánk készít nekünk,
ha néki adjuk életünk.
Így válhat egy múló élet
olyanná, mely nem ér véget!
Celldömölk
2010. IX. 13.
Őszbe fordult már a határ,
útra kelt a vándormadár.
Őszi napfény szőlőt érlel,
már gyengülő melegével.
Szelek hűvösebbé válnak,
jelzik: vége már a nyárnak.
Lombszőnyegen jár a lábam,
természet nagy templomában.
Kevesebb a nyíló virág,
lombtalanná lesz a faág.
Vetkőzik az erdő fája,
földre hull, nyűtt lombruhája.
Évszakok jönnek, tűnnek el.
ám általuk, Isten üzen!
Életünk tavasszal indul,
szép nyár után, őszbe fordul.
Mert itt, minden múló, véges,
eltűnik mi szép, mi ékes.
Isten az Úr, ég s föld felett,
bölcsen, rég úgy rendelkezett,
új Ég, új Föld, álljon elő,
ott ne legyen nap, felkelő.
Övéi mind, halálon át,
érhetik el, a menny honát!
Honunk oly szép és végtelen,
elménk felfogni képtelen.
Amit Atyánk készít nekünk,
ha néki adjuk életünk.
Így válhat egy múló élet
olyanná, mely nem ér véget!
Celldömölk
2010. IX. 13.